„Aki nem becsüli a múltját, az a jövőjét nem érdemli” Új sorozatunkban olyan Kárpát-medencei szakembereket mutatunk be, akik fontos munkát végeznek a Teleki Alapítvánnyal együttműködésben. Első portréalanyunk Stark István, kárpátaljai építész, megannyi határon túli műemlék-felújítás kivitelezője.
Ungvárra érkezett az Ideje az építésnek kiállítás
Január 22-én délután megnyitott Ungváron az Ideje az építésnek című kiállítás, amely a Rómer Flóris Terv keretében felújított határon túli műemlékeket mutatja be. Az interaktív tárlat nemrég kezdte meg Kárpát-medencei vándorútját, eddig Visken volt látható.
Az „Ideje az építésnek” kiállítás Ungvárra költözik
Az Ideje az építésnek c. kiállítás a Kárpát-medencei vándorútját Kárpátalján belül folytatja, Viskről Ungvárra költözik. MEGNYITÓ: 2019. január 22. (kedd), 14.00 óra (Közép-európai idő szerint) – Ungvár, Szabadtéri Néprajzi Múzeum
Évértékelő és szezonkezdő beszélgetés Dr. Diószegi Lászlóval, a Teleki László Alapítvány igazgatójával
Az elmúlt év kiemelt projektje a borsi Rákóczi-kastély felújításának megkezdése volt, de nem szabad elfeledkezni arról a hatvan épületről – túlnyomórészt falusi, kisebb templomról – sem, amelyeken az alapítvány 2018-ban felújítási munkákat végzett. Beszélgetésünkből az is kiderül, mi várható idén, és melyik, a Rómer Flóris Tervhez köthető munka az igazgató szíve csücske.
Tető alá került a szentély Kiszsolnán
Tavaly kisebb világszenzációt okozott a hír, mely szerint az erdélyi Kiszsolna evangélikus templomában fellelték Giotto di Bondone XIV. század eleji római mozaikjának kompozíciós másolatát.
Kárpátalja és Borsi az Echo TV-ben
Az Echo Tévé Építészet XXI. című műsorának karácsonyi kiadásában főszerep jutott a Teleki László Alapítványnak és a Rómer Flóris Tervnek: a műsorban bemutatták legújabb kárpátaljai felújításainkat és a borsi Rákóczi-kastélyon végzett munkálatokat.
Továbbra is sokan látogatják az Ideje az építésnek kiállítást Visken
Újabb képeket kaptunk az Ideje az építésnek kiállításról. A kárpátaljai Visk polgármesteri hivatalának második emeleti kiállítótermében látható tárlat december 1-jén nyílt meg, és azóta sokan meglátogatták.
Tiszabökényi görögkatolikus fatemplom felújítása – sajtóvisszhang
A Rómer Flóris Terv keretében, a Teleki László Alapítvány lebonyolításában zajlott a kárpátaljai Tiszabökény különleges görögkatolikus fatemplomának felújítása. A templomot december-1-jén szentelték fel, a sajtó élénk érdeklődése mellett.
Folytatódik a kökösi unitárius templom teljes körű helyreállítása
Kökös falu Sepsiszentgyörgytől 10 km-re délre, az Olt és Feketeügy szögletében fekszik. A mai települést 1461-ben Kewkews néven említik. A Rómer Flóris Terv támogatásával, a Teleki László Alapítvány lebonyolításában 2016-ban a tetőszerkezet, falszerkezet helyreállítási munkálatai készültek el. 2017-ben a templom külső helyreállítása, majd tereprendezési munkálatok történtek. 2018-ban folytatódnak a munkálatok a templom belső felújításával, valamint a harangtorony és a kerítőfal felújításával.
Templomszentelés Tiszabökényben, kiállításmegnyitó Visken
December 1-jén két jelentős magyar vonatkozású eseményre került sor Kárpátalján: Tiszabökényben felszentelték és átadták a Rómer Flóris Terv keretében restaurált görögkatolikus fatemplomot, Visken pedig megnyílt az Ideje az építésnek című, a Rómer Flóris Terv felújításait bemutató kiállítás, amely ezzel elindult Kárpát-medencei vándorútjára.

