Január 22-én délután megnyitott Ungváron az Ideje az építésnek című kiállítás, amely a Rómer Flóris Terv keretében felújított határon túli műemlékeket mutatja be. Az interaktív tárlat nemrég kezdte meg Kárpát-medencei vándorútját, eddig Visken volt látható.

A Kárpáthír.com beszámolója szerint a nagy érdeklődés mellett tartott megnyitón Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program koordinálásáért felelős miniszteri biztos hangsúlyozta: “a műemlékfelújításokról szóló kiállítás tematikájában fontos szerepe van az időnek, ráadásul nekünk, magyaroknak a 21. században saját időszámításunk is van, hiszen az elmúlt száz esztendő folyamatos veszteségekről szól, így valóban eljött az ideje, hogy újra építkezzünk”.Hozzátette: a kiállítás címében szereplő Kárpát-medence jelzi, hogy fontos kérdés a tér, hiszen “nekünk, magyaroknak az egész Kárpát-medence az otthonunk, s Ungváron vagy Pozsonyban sokkal jobban otthon érezzük magunkat, mint Párizsban vagy Londonban”.

A kormánybiztos, folytatódik a Kárpáthír tudósítása, rámutatott arra, hogy az építészeti hagyomány legalább olyan fontos, mint az anyanyelv vagy a zene, ezért van nagy jelentősége annak, hogy a magyar kormány által 2015-ben elindított Rómer Flóris Terv keretében sikerül templomi freskókat, falusi templomokat vagy emblematikus épületeket megmenteni a jövőnek. Amikor ragaszkodunk egy-egy épület korhű megőrzéséhez, akkor nem a múltat, hanem a jövőt tartjuk szem előtt – fogalmazott, megjegyezve, hogy ebben az értelemben a vándorkiállítás sem a múltról, hanem a jövőről szól. Kiemelte, hogy a felújított műemlékek a Kárpát-medencében a magyarokkal együtt lakó “tejtestvér népekkel” közös értékek is.

Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója felidézte, hogy az alapítvány az elmúlt három év alatt több mint 100 műemlék restaurálását és felújítását végezte és koordinálta. Jelezte, hogy a felújítási munkálatokat bemutató vándorkiállítás első állomása a Huszthoz közeli Visk volt, majd a tárlat Ungvár után Nagyszőlősön, Munkácson és Beregszászon tekinthető meg. A kiállítás különlegességeként említette, hogy annak egy része interaktív, így mind a gyermekek, mind a felnőttek kipróbálhatják a régészeti feltárás vagy a freskórestaurálás fogásait. Elmondása szerint a Teleki László Alapítvány már régóta jelen van Kárpátalján, ahol mintegy harminc objektum restaurálásában, megőrzésében vett részt a megye négy járásának településein.

Molnár Ildikó, a Kárpátalja megyei művelődési főosztály helyettes vezetője jelképesnek nevezte, hogy a kiállítás kettő ünnepen – a magyar kultúra napján és az ukrán egység napján – nyílik meg. A tisztségviselő köszönetet mondott a magyar kormánynak és a Teleki László Alapítványnak a Kárpátalján folytatott nagyszabású műemlék-felújításokért és az erről szóló kiállítás megszervezéséért.

Mestereink – Stark István, Visk
Az "Ideje az építésnek" kiállítás Ungvárra költözik