Orban-Viktor-Magyarorszag-miniszterelnoke

Tisztelt Honfitársam! Kedves Látogató!
Nagy szeretettel köszöntöm a Rómer Flóris Terv honlapján!

2015-ben Magyarország kormánya azért hozta létre ezt a programot, hogy az Alaptörvényben leírt kötelezettségének eleget téve feltárja, megmentse és megóvja a magyar épített örökséget a Kárpát-medencében. Hiszen ahogy felelősséggel tartozunk minden magyar emberért, ugyanúgy történelmi kötelességünk az is, hogy megvédjük az anyaország határain kívülre rekedt értékeinket.

Délvidéken, Erdélyben, Kárpátalján vagy épp a Felvidéken barangolva még mindig gyakran bukkanhatunk olyan történelmi jelentőségű, de ma már romos épületekre, amelyek méltó részét képezik nem csak a magyar, de az európai kulturális örökségnek is. Valódi, és sokak által nem is ismert kincseket rejtenek a Kárpát-medence szemünk elől elzártabb területei: ezeréves múltunk és összetartozásunk tanú- és emlékjeleit. Olyan történelmi épületeket, amelyeket ma nekünk kell megmentenünk és megőriznünk, ha azt akarjuk, hogy még unokáink is láthassák őket.

A magyar kormány ezért kötelességének tartja, hogy a határon túli magyarság épített kultúráját is a közös nemzeti emlékezet részeként gondozza, hiszen e templomok, kastélyok és kúriák felújítása nem csak kulturális értékeink megmentését, de egyúttal az ott élő magyar közösség megerősítését is szolgálja.

A Rómer Flóris Terv tehát névadójához méltóan egy valódi történelmi küldetést teljesít azáltal, hogy összefogva a határon túli magyar egyházakkal, önkormányzatokkal és civil szervezetekkel megóvja, tudományos igénnyel feldolgozza, valamint e honlap segítségével minden érdeklődő számára bemutatja ennek a munkának az eredményeit.

Azt remélem, hogy e kezdeményezés segítségével mind több és több határon túli magyar közösséget ösztönözhetünk arra, hogy csatlakozzon ehhez az értékőrző munkához, ahogy abban is bízom, hogy közös nemzeti múltunk itt bemutatott értékei például arra ösztökélik majd e honlap látogatóit, hogy bakancsot húzva személyesen is felkeressék a magyar épített kultúra emlékhelyeit.

Kívánok a honlap minden látogatójának kellemes és hasznos barangolást!

Orbán Viktor
Magyarország miniszterelnöke