Újabb tudósítás a szenzációs zselízi freskófeltárásokról

Nemrég az M5 híradója készített riportot a felvidéki Zselízen, ahol a 14. századból származó Szent Jakab-plébániatemplomban 2018-ban leltek értékes falfestésekre. Ezek feltárását és restaurálását a magyar kormány által létrehozott, a Teleki László Alapítvány lebonyolításában működő Rómer Flóris-terv keretében végzik. A szakemberek sejtették, hogy ez nem minden, és valóban: azóta is újabb töredékek kerülnek elő. Például […]

Meghívó

A Teleki László Alapítvány tisztelettel meghívja Kollár Tibor szerkesztésében, Jékely Zsombor és Kovács Gergely: Falfestészeti emlékek a középkori Zólyom vármegye területén c. kötetének könyvbemutatójára. A könyvet bemutatja és méltatja: Dr. Marosi Ernő Széchenyi-díjas művészettörténész. A járványhelyzetre tekintettel, a 194/2021. (IV.26.) Korm. rendelet alapján a könyvbemutatón kizárólag maszk használata mellett, védettségi igazolvánnyal, előzetes regisztráció után lehet […]

A pandémia miatti kényszerpihenő után az „Ideje az építésnek” című kiállítás utolsó felvidéki helyszínén kerül bemutatásra

Az utazó kiállítás utolsó felvidéki helyszíne Komárom, ahol június 18-ig látogatható. A tárlat megnyitója május 21-én, pénteken 17:00 órakor, az Egressy Béni Városi Művelődési Központban lesz. (Komárom, Hradná 1.) Köszöntőt mond: Mgr. art. LAKATOS RÓBERT, a VMK igazgatója, VENYERCSAN PÁL, a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet igazgatója, a kiállítást megnyitja: DEÁK ILDIKÓ művészettörténész, a kiállítás kurátora. […]

Falfestészeti emlékek a középkori Zólyom vármegye területén

Megjelent a Teleki László Alapítvány legújabb kiadványa, a Falfestészeti emlékek a középkori Zólyom vármegye területén című album. A Jékely Zsombor és Kovács Gergely által írt, Kollár Tibor által szerkesztett, és Mudrák Attila gyönyörű fotóival illusztrált kötet hosszú tanulmányban mutatja be a középkori Zólyom vármegyét. Jékely Zsombor írásából kiderül többek között, miért volt fontos helyszín a […]

Restaurálási munkák a siteri középkori templom falfestményein

Siter félezer lelkes, nagyrészt magyarok lakta település a Partiumban, Bihar megyében. Műemlék református templomában értékes falképek találhatók. A Teleki László Alapítvány a magyar kormány finanszírozásából működő Rómer Flóris Terv keretében végzi a középkori falfestmények restaurálását. A feladattal az alapítvány a Granasztói György-díjas restaurátort, Kiss Lórándot bízta meg. A siteri református templomban legutóbb színbe tömítették a […]

Magyarországi támogatásból mentik meg az erdélyi Tacs református templomának értékes famennyezetét

Amint arról az erdélyi és anyaországi sajtó is hírt adott, múlt héten szombaton este leomlott az erdélyi Tacs református templomának tornya. A Beszterce-Naszód megyei, túlnyomórészt magyarok lakta település református temploma a 18. században épült, és évek óta használaton kívül állt. A helyi reformátusok megvásárolták a korábban a szászok által emelt evangélikus templomot és parókiát, felújították, […]

Templomfelújítás a partiumi Pelbárthidán

Pelbárthida 500 lelkes, felerészben magyarok lakta falu a Partiumban, Bihar megyében, a magyar határ közelében. Kis református temploma középkori eredetű, a 17. században átalakították. Egyhajós épület, déli kapuja előtt háromszintes torony áll. Belső terét egységes síkmennyezet fedi. Az épületet a magyar kormány által létrehozott és finanszírozott Rómer Flóris-terv keretében újítják fel. 2020-ban eltávolították a cementes […]

Újabb fantasztikus freskórészletek Zselízen

A felvidéki Zselíz felerészt magyarok lakta település. A 14. századból származó Szent Jakab-plébániatemplomban a magyar kormány támogatásával létrehozott Rómer Flóris-terv keretében, a Teleki László Alapítvány lebonyolításában zajlanak munkálatok – most a templomban fellelhető freskók feltárása és restaurálása van soron. A felvidéki Csonka Ákos nemrég nagy cikkben számolt be a fejleményekről és az újabb előkerült freskórészletekről […]

Megújult a kolozsvári ferences kolostor refektóriuma

A kolozsvári ferences kolostor kimagasló érték. Nem véletlen, hogy az épület a magyar kormány által létrehozott és finanszírozott, a Teleki László Alapítvány által bonyolított Rómer Flóris-tervbe is bekerült. 2016-tól szakaszosan kerül sor a kolostor tetőszerkezetének felújítására. A 2019. évi támogatásból a kolostor régi ebédlőjének, refektóriumának felújítása alkalmával sor került a teljes vakolatfelület restaurálására, a kőelemek […]

Falképek restaurálása a magyarremetei református templomban

Magyarremete a Partiumban, Bihar megyében lévő, 860 lelkes, nagyobbrészt magyarok lakta község. Leghíresebb nevezetessége gyönyörű, 13. századi református temploma, amelyben gazdag falképkincs is található. Ezek restaurálása, felmérése a magyar kormány által finanszírozott Rómer Flóris Terv keretében zajlik. A magyarremetei falképeket 1843-ban említik először. Később, a különböző felújítások alkalmával a falképek rendre helyenként előbukkannak és említés […]