Sepsiszentkirály unitárius templom ünnepélyes átadása

2021. december 5-én, vasárnap 13.00 órakor FT. Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspöke által tartott hálaadó istentisztelet keretein belül kerül átadásra a magyar kormány által létrehozott Rómer Flóris Terv támogatásával megújult Sepsiszentkirály unitárius temploma. Az ünnepségen köszöntőt mond Dr. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója. Meghívó

A végéhez közeledik a temesvári piarista templom tetőzetének helyreállítása

A bánsági Temesvár ma a romániai Temes megye székhelye. Háromszázhúszezres lélekszámával Románia harmadik legnagyobb városa, magyar lakosainak száma valamivel több mint 24 ezer.  A 19. század utolsó harmadában és a 20. század első évtizedeiben számos, kifejezetten reprezentatív, világvárosias épülettel gazdagodott a város. Ezek egyike a történelmi belváros délnyugati részén álló Piarista gimnázium épületegyüttese, mely 1909-ben Székely László temesvári […]

Október 26-ától Marosvásárhelyen látható az Ideje az építésnek című kiállítás

Miután megkezdte erdélyi körútját az Ideje az építésnek című, a magyar kormány által finanszírozott Rómer Flóris-terv keretében felújított Kárpát-medencei műemlékeket bemutató vándorkiállítás, először Kolozsváron, a ferences kolostorban volt látható, most pedig – október 26-ától – a marosvásárhelyi Vár múzeumban tekinthető meg. A kiállításról nemrég cikk jelent meg a romkat.ro portálon, amelyben kiemelik: a tárlaton is bemutatott erdélyi helyszínek […]

Csíkmenaság, Adorján-kúria ünnepélyes átadása

2021. október 24-én, vasárnap 16.00 órakor Dr. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója és Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke adja át Csíkmenaságon a magyar kormány által létrehozott Rómer Flóris Terv támogatásával teljes körűen megújult Adorján kúriát. Meghívó

Ideje az építésnek c. kiállítás Erdélyben

Az Ideje az építésnek c. kiállítás megkezdte erdélyi körútját, melynek első helyszíne Kolozsvár. A tárlat megnyitója szeptember 14-én, kedden 17:00 órakor, a Ferences Kolostor Refektóriumában lesz. (Victor Deleu u. 2.) Köszöntőt mond:fr. Orbán Szabolcs ofm házfőnök, a kiállítást megnyitja Csibi Krisztina a Magyarság Háza igazgatója, a tárlatot bemutatja Deák Ildikó művészettörténész, a kiállítás kurátora. A […]

Megkezdődött a nagyszőlősi ferences kolostor tetőszerkezetének felújítása

Nagyszőlős városa, az egykori Ugocsa vármegye székhelye a Tisza völgyében, a Fekete-hegy lábánál, a magyar határtól mintegy 30 kilométerre található a mai Ukrajnában. A ferencesek 1669-ben másodízben telepedtek meg a városban, és a Perényiek adománya nyomán, Bánffy Gábor egykori udvarházából átalakítások sorával jött létre a rendház mai formája. A magyar kormány által létrehozott Rómer Flóris […]

A Teleki László Alapítvány igazgatója, dr. Diószegi László augusztus 19-én az Info Rádió Aréna című műsorának vendége volt. Kocsonya Zoltán műsorvezetővel beszélgetett az alapítvány határon túli felújítási projektjeiről, az ősszel a Rómer Flóris-terv keretében átadandó templomokról, és főként a borsi Rákóczi-kastélyról, de szóba került az Árpád-kori templomok felújítására létrehozott Árpád Ház Program, valamint a határon […]

Végéhez közeledik a templom helyreállítása Pelbárthidán

Pelbárthida valamivel több mint 500 lelkes, felerészt magyarok lakta település a Partiumban, Bihar megyében, a magyar határ közvetlen közelében. Középkori eredetű, a 17. században bővített és átalakított református templomát a magyar kormány támogatásával, a Rómer Flóris Terv keretein belül újítják fel. A teljes körű helyreállítás a templom kicsomagolásával kezdődött meg 2020 őszén, és várhatóan 2021 […]

Toronyiránt: elkészült Kárpát-medencei templomokat bemutató applikációnk

A Teleki László Alapítvány számos határon túli magyar épített emlék felújítását végzi az olyan nagy projektektől, mint a borsi Rákóczi-kastély teljes rekonstrukciója (www.borsikastely.eu), a részleges felújításokig. Sok olyan helyen is dolgozunk, számos olyan templomot újítunk fel, amelyeket már nem, vagy alig használ ott élő magyar közösség. A Toronyiránt névre keresztelt mobiltelefonos applikáció elindításával az a […]

A Rómer Flóris-terv keretéből újítják fel a temesvári piarista templomot – videóval!

A trianoni békediktátum óta Romániához tartozó Temesvár 320 ezres nagyváros, Románia harmadik legnépesebb települése. A város máig őrzi nemzetiségi sokszínűségét — németek, szerbek, magyarok, románok otthona. Temesvár egyik jelentős műemléke és kulturális emléke a piarista templom. A piaristák 1788-ban érkeztek a városba, amikor megkapták a ferences rendiek kolostorát és templomát. A piaristák 1909-ben új iskolát […]