Esztelnek az székelyföldi Kézdivásárhelytől 13 kilométerre található, 900 lelkes, magyarlakta település.
A falu egyik fontos épített értéke erődített katolikus temploma, amely a 14. században épült,
Esztelnek az székelyföldi Kézdivásárhelytől 13 kilométerre található, 900 lelkes, magyarlakta település.
A falu egyik fontos épített értéke erődített katolikus temploma, amely a 14. században épült,
Évindító beszélgetés Dr. Diószegi Lászlóval, a Teleki László Alapítvány igazgatójával a borsi Rákóczi-kastélyról, a Népi Építészeti Programról és a Rómer Flóris-tervről.
A pandémia, az orosz-ukrán
A Székás (Székes) völgyének egykori, magyarok, szászok és románok által lakott települése Vingárd és Pókafalva. Pókafalva jelenlegi református templomának építéstörténete 1416-ban kezdődött, amikor
Már elérhető online az In situ legújabb száma. A Teleki László Alapítvány műemlékvédelemmel foglalkozó folyóirata ezúttal is izgalmas témákat dolgoz fel.
Olvasható benne Jékely Zsombor tanulmánya a kéméndi
A sajtóeseményen Perényi Lóránt, az Építési és Beruházási Minisztérium építészeti stratégiáért felelős helyettes államtitkára elmondta, a magyar kormány fontosnak tartja határon túli épített örökségünk
2022. november 25-én 17 órakor Dr. Dimény Attila múzeumvezető nyitja meg Ideje az építésnek c. vándorkiállítást Kézdivásárhelyen az Incze László Céhtörténeti Múzeumban.
A kárpátaljai Beregszász határában álló kismuzsalyi romtemplom (a ma már nem létező Kismuzsaly település 15. században épült katolikus plébániatemplomának maradványa) csodával határos módon maradt
Felsővály (Vyšné Valice) Rimaszombattól északkeletre a Vály-völgyben fekszik. Középkori eredetű templomát magas erődfal övezi. Vaskos kőtámokkal megerősített kerítőfalának déli sarkán négyszögű
Örvénd a Réz-hegységtől délre, a Sebes-Körös völgyében fekvő település. Református
Augusztus 1. és 7. között falkép-restaurátori workshopot tartottak a Szeben megyei (Románia) Somogyom evangélikus templomában. A workshop megrendezését társszervezőként a Teleki László Alapítvány