Október eleji dél-erdélyi utunkról szóló beszámolónk első részében Marosszentimrét, Borosbenedeket és Tövist mutattuk be.
Emlékeztetőül: utunk célja, hogy megkezdjük egy „templomút” előkészítését. A majdani honlapon és applikáción nagyrészt a Teleki László Alapítvány lebonyolításában felújított kincseket mutatunk majd be, hogy a magyar épített örökség iránt érdeklődő utazók felkereshessék őket.
Beszámolónk második részében ismerkedjenek meg az Erdély-Hegyalján egymástól néhány kilométerre fekvő Magyarigen, Boroskrakkó és Sárd református templomaival!

Magyarigen

Az utazó, aki ide érkezik, nem épp arra számít, meglátván a fallal kerített, erődített istenházát, ami bent fogadja. Már önmagában a sok száz éves, méter vastag falú parókia is kisebb csoda, de a kívülről „szokványosnak” ható (ami véletlenül sem azt jelenti, hogy nem szép, csupán azt, hogy meglepőnek nem tűnő) épület belseje nagy élmény, építészek, művészettörténészek csemegéje.
Hogy miért? Ebben a templombelsőben kiválóan tetten érhető és megfigyelhető – nem sok ilyen református templom van az egész Kárpát-medencében – a barokk és a klasszicizmus közötti átmenet. A református templomhoz képest eleve szokatlan díszítettség, a különleges balusztrádok és korlátok mind izgalmasak. Ahogyan az a kert is, benne az egykor itt szolgáló Bod Péter síremlékével.
Mellette vendégház található, amely főként nyaranta telik meg élettel, a templom udvarán nagy főzésekre, éneklésekre nyílik lehetőség. Amikor az erdélyi vagy épp anyaországi cserkészek rázendítenek, egy pillanatra el is feledkezik az ember a közeli katolikus templom mellett, a rendőrség udvarán elhantolt majd kétszáz magyarról, akiket még 1848-ban gyilkoltak le itt. (És akiknek Szálinger Balázs 187 férfi című verse állít emléket:

Elég szép tömegsír fedi őket,
Jól áll rajtuk a rendőrség hátsó udvara,
Jól kerüli őket a patak, és benne a halak
Jól ugranak, a telken még a templom is jól mutat,
A kulcslyukon át szelíd pièta ernyedt ujjai látszanak,
Csak oda meg nem lehet bejutni.)

Továbbiak Magyarigenről: http://www.relatoria.ro/kozossegek/magyarigen/

Boroskrakkó

Az itt álló, középkori református templom a majdani templomút egyik legizgalmasabb, legértékesebb helyszíne. Boroskrakkó szász alapítású, a XVI. századra magyarrá vált település, amely elsősorban – mint több más község Erdély-hegyalján – bortermelésből tartotta fenn magát. 1848-ban román felkelők 125 magyart öltek meg itt. Ez, majd a trianoni békediktátum megpecsételte az itteni magyarság sorsát, ma nem él honfitársunk a településen.
Erős szász hatásokat tükröző temploma a XII. század végén, a XIII. század elején épült román stílusban. Eredetileg háromhajós bazilika volt, ma már csak főhajója látható. A déli falon értékes falfestménytöredékek kerültek elő. A szentély padlóját részben római kori téglák borítják.
Bár közvetlen szomszédja omladozik, maga az épület remek állapotnak örvend, kertjét karban tartják. Varázslatos helyszín. A templomban esküvőket, keresztelőket is lehet tartani, ez ügyben érdemes a magyarigeni lelkészt (Szász Csabát) keresni, az istenháza hozzá tartozik.

Érdekes írás a faluról és templomáról: http://www.relatoria.ro/kozossegek/boroskrakko/

Sárd

Nemrégiben fejezték be a sárdi református templom felújítását. A fallal körülvett épület omladozó kapubástyáján belépve kisebb csoda tárul a szemünk elé: frissen vakolt, fehér falak, 2009-ben felrakott, új tető, októberi ott jártunkkor még alakuló, de lényegében kész és tetszetős belső tér.
A templomot, újságolta ott jártunkkor korábbi lelkésze, Gudor Botond, 1916 óta úgy tartották nyilván, mint olyan épületet, amelyben „életveszélyes istentiszteletet tartani”. A jelenleg Gyulafehérváron szolgáló lelkész, a nagyenyedi református egyházmegye esperese azonban nem az a fajta ember, aki megijed az ilyesmitől: a felújítást ő kezdeményezte, utóda, Szász Csaba fejezte be, és most mindketten büszkék arra, hogy az egykor elhanyagolt istenházában a 21, még Sárdon élő magyar református méltó körülmények között tarthatja alkalmait.

Bővebben: http://www.relatoria.ro/kozossegek/sard/