November 17-én, vasárnap 15 órakor Dr. Földváry Gábor, a Miniszterelnökség örökségvédelmi ügyekért felelős miniszteri biztosa átadta a kárpátaljai Técsőn a Magyarország Kormánya által létrehozott Rómer Flóris-terv keretéből, a Teleki László Alapítvány lebonyolításában felújított református templomot. Igét hirdetett Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke.

A Tisza partján fekvő Técső az egykori öt „koronaváros” (Hosszúmező, Huszt, Máramarossziget, Técső, Visk) egyike. A még ma is majd felerészben magyarok lakta kisváros legfőbb látnivalója a 14. század első felében épült református templom, melynek 2016 és 2019 között elvégeztük teljes körű felújítását.

Az értékes középkori templom keltezését elsősorban az egyenes szentélyzáródású szentély keleti falán lévő két ablak, valamint a déli kapu stílustörténeti besorolása támaszt alá. A középkori építés ezenkívül markánsan és egyértelműen a szentély terében, keresztboltozatában, ornamentális díszítésű kőkonzolaiban, bordáiban, a déli hajófal egy csúcsíves ablakában, továbbá két kőtöredékben (másodlagos helyén a nyugati kapu függőgyámos timpanonköve, és szórványleletként egy szárkő darabja), végül a kő- vagy a falfelületekről töredékesen előkerült architektonikus színezésben, illetve falképmaradványokban érhető tetten. Ez utóbbiak közül a legteljesebben, bár így is csak töredékesen megmaradt utolsó vacsora-jelenetet láthatóvá is tettük a restaurálás során.

A város közössége 1546-ban tért át református hitre, azóta a templom is folyamatosan a református egyház otthona. Ez azért lényeges szempont, mert az új hit új teret is igényelhetett magának. Bizonyosan lemeszelték a belső falakat, s miután eltüntették a korábbi liturgia meghatározó elemeit, létrehozták az új vallásgyakorlat berendezési tárgyait. E később ugyancsak elpusztult átalakítás egyetlen előkerült maradványa egy, a 16. vagy 17. században készített köríves szerkesztésű virágmintás kazettákból összeállított kőszószék néhány eleme.

Az épület számos felújításon, átalakításon esett át az elmúlt évszázadokban, ám máig tetten érhető középkori eredete és jellege, értékes emlékei, a városban elfoglalt helye kiemelten fontos építészeti emlékké teszi. A Teleki László Alapítvány 2016 és 2019 között végezte el a templom teljes felújítását, így az újabb évtizedekig, évszázadokig szolgálhatja a helyi magyar reformátusokat.

https://magyarnemzet.hu/kulfold/atadtak-a-karpataljai-tecso-magyar-tamogatassal-felujitott-reformatus-templomat-7502702/

http://www.karpatalja.ma/karpatalja/kozelet/atadtak-a-magyar-kormanytamogatassal-felujitott-templomot-tecson/

https://nullahategy.hu/melto-regi-nagy-hirehez-felujitott-templomot-avattak-a-karpataljai-tecson/

https://www.hirstart.hu/hk/20191117_atadtak_a_karpataljai_tecso_magyar_tamogatassal_felujitott_reformatus_templomat

https://karpathir.com/2019/11/17/atadtak-a-karpataljai-tecso-magyar-tamogatassal-felujitott-reformatus-templomat/

https://gondola.hu/hirek/246817-Atadtak_a_karpataljai_Tecso_felujitott_reformatus_templomat.html

https://www.flagmagazin.hu/aktualis/atadtak-a-karpataljai-tecso-magyar-tamogatassal-felujitott-reformatus-templomat

átirányít a Magyar Nemzet oldalára

https://ma7.sk/kozelet/hethatar/atadtak-a-karpataljai-tecso-magyar-tamogatassal-felujitott-reformatus-templomat

https://www.karpatinfo.net/cikk/kultura/200032731-atadtak-karpataljai-tecso-magyar-tamogatassal-felujitott-reformatus-templomat

http://vilag.transindex.ro/?hir=35288

https://kultura.hu/megujult-a-tecsoi-reformatus-templom/

A Teleki László Alapítvány felújításai Dél-Erdélyben, 2.
Meghívó