Magyar állami támogatással mentik meg az összeomlástól az erdélyi Kiszsolna szász evangélikus templomának a szentélyét, amelyben Giotto di Bondone Navicella című elpusztult mozaikjának a hű freskómásolatát találták meg az év elején – hangzott el a műemléknél tartott 2016. október 27-i sajtótájékoztatón. Az értékmentő munkálatok megszervezésére a Teleki László Alapítvány kapott megbízást.
Műemlékápolás Farnason
2016. augusztus 8-a és 14-e között műemlékápoló tábort szerveztek a kalotaszegi Farnason. A falu református templomához tartozó fa harangláb és a hozzá csatlakozó, szintén 18. századi, fából készült kerítés felújítási munkálatai ez év nyarán és 2017 tavaszán valósulnak meg.
Átadták az újjáépített haranglábat a szlovéniai Kámaházán
„A ma felavatott harangláb nemcsak az itt élő magyar közösség erejéről és hitéről tanúskodik: üzenetet is hordoz magában. Azt üzeni, hogy a magyar kormány felelősséggel gondolkodik a külhoni műemlékekről és magyar közösségekről” – fogalmazott dr. Puskás Imre, a Rómer Flóris Terv keretében megújult kámaházi harangláb szerdai, ünnepélyes átadásán.
Azonnali segítséget nyújt a Rómer Flóris Terv a kutyfalvi templom helyreállításához
A műszaki felmérés követően a védőtető már a következő hetekben elkészülhet a Rómer Flóris Terv vis maior keretéből. Az új toronysisak tervezésére, majd újjáépítésére pedig a Magyar Kormány várhatóan a Rómer Flóris Tervből egyedi döntéssel biztosít majd forrást 2017-ben – jelentette be dr. Puskás Imre, kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkár a kutyfalvi református templom helyszíni bejárásán, 2016. június 23-án.
BővebbenHontvarsányban mutatták be a Rómer Flóris Terv egyedi támogatási döntéseit
Az elkövetkező három évben mintegy hatszázmillió forint jut a külhoni magyar vonatkozású műemlékek megóvására és megmentésére – hangzott el a Rómer Flóris Terv egyedi döntéseiről szóló 2016. június 17-i sajtótájékoztatón, a felvidéki Hontvarsányban.
Megjelent a Rómer Flóris Terv nyílt felhívása
A felhívás célja, hogy összegyűjtse a jelentős külhoni, magyar vonatkozású, különösen a veszélyeztetett műemlékek pusztulásának megakadályozásához, illetve súlyos, visszavonhatatlan károsodásának elhárításához, megelőzéséhez szükséges, 2016-ban megvalósítható beavatkozásokra vonatkozó kezdeményezéseket.
Átadták a felújított síteri református templomot
Dr. Puskás Imre, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára részt vett a Bihar megyei Síteren, a helyi románkori református templom ünnepélyes átadásán. A helyettes államtitkár az eseményt megelőzően Nagyváradon mutatta be a Rómer Flóris Tervet.
Bemutatták a Rómer Flóris Tervet
Dr. Puskás Imre, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára mutatta be a Rómer Flóris Tervet Nagyváradon. A program keretében Magyarország 200 millió forintot fordít a kárpát-medencei, határon túli épített kulturális örökség megőrzésére.
Elkezdődött a fancsikai (Kárpátalja) görög katolikus templom ikonosztázionjainak felújítása
Fancsika az egykori Ugocsa vármegye Tiszán inneni járásában fekvő község, ma Ukrajnához tartozó település. Lakói magyarok és ukránok.