modosA Nagybecskerektől 43 km-re keletre, a szerb–román határ mellett fekvő vajdasági település nagyboldogasszony római katolikus temploma 1911–1913 között épült. Az egyhajós, nagyméretű, keresztházzal és sokszögben záródó szentéllyel ellátott, keletelt tájolású épület jelentős, 19–20. századi lenyomata az akkor újszerű építéstechnológiai anyagok és eljárások alkalmazásának. A homlokzatok díszítményei műkő öntvények, a boltozatok valójában cementrabic héjak. A tornyot és a lépcsőtornyokat valószínűleg a Zsolnay-gyárból származó színes mázas cserepek fedik. Ablakai a legrangosabb budapesti üvegfestő művészek közé tartozó Palka József életművének egyik legnagyobb együttesének számítanak.
1978-ban egy villámcsapás következtében leégett a templom tetőzete. Az ezt követően felépült acélszerkezetű, alacsony hajlásszögű védőtető ugyan megmentette az épületet a rommá válástól, de számos károsodás forrásává vált.
A módosi gyülekezetnek a második világháború óta érdemi, igényes felújítási, karbantartási munkára nem jutott ereje, így a templom, értékeihez képest, rendkívül méltatlan állapotba került. Sérülései közül a sekrestye tetőzetének beszakadása a legsúlyosabb, amelyet egy fiálé ledőlése okozott. A Rómer Flóris Terv támogatásából végzett sürgősségi, állagmegóvási munkák keretében elkészült a fémlemez héjazatának cseréje, amely így már megakadályozza a sekrestye állapotának további romlását.