Az Ungvári Nemzeti Egyetem régészei a magyar kormány által létrehozott Rómer Flóris Terv, a FOJTA nevű társadalmi szervezet és a huszti polgármesteri hivatal támogatásával 2019 nyarán régészeti kutatást végeztek Huszt várának területén. Az ásatási idény fő feladata a vár építési periódusainak meghatározása volt. Ehhez a kutatók a hajdani fellegvár területén nyitottak szelvényeket.
Több érdekes lelet került elő – például számszeríj-nyílcsúcsok és cseréppipafejek –, az ásatási idény eredményei pedig végső soron megerősítik a vár írott források adatain alapuló történeti kronológiáját; egyes részlegeken jól áttekinthetőek az építkezés szakaszai.
A XI. században épült huszti vár a középkori Magyarország egyik legerősebb és legjelentősebb vára volt. Stratégiailag fontos helyen, a Tisza és a Nagy-ág összefolyásánál emelkedő, kúpos sziklán állt. 1773-ban egy tűzvész következtében dőlt romba, ezután nem újították fel.

A Teleki László Alapítvány projektjei: az ungvári vár középkori templomának régészeti kutatása
A Rómer-terv felújításai: Péder, Felvidék