A Hírek.sk is beszámolt arról, hogy a felvidéki Zsípen a magyar kormány által létrehozott és finanszírozott Rómer Flóris-terv keretében, a Szlovák Kormányhivatal támogatásával, a budapesti Teleki László Alapítvány lebonyolításában megtörtént a református templomhoz tartozó harangláb felújítása.

A mintegy 40 ezer euróba (körülbelül 14 millió forintba) került munkálatok magukba foglalták a feltárást és az állagmegóvást.

A riportban elhangzik: Gömör egyik legrégebbi temploma igazi gyöngyszem. A hozzá tartozó harangláb újabb építmény, az 1700-as évekből való. A benne lakó két harang súlyától azonban szerkezete megrogyott, ezért volt szükség a beavatkozásra. Maga a templom is rászorulna a felújításra, ám mivel műemlékről van szó, hosszadalmas és szakaszosan elvégzett folyamatra lehet számítani.

Boros István lelkész a riportban elmondja: a régészeti és restaurátori kutatások is elkezdődtek a középkori eredetű templomban, így a közeljövőben megkezdődhetnek a felújítási munkák. Az istenháza negyven éve véletlenül előkerült freskói rendkívüli értéket képviselnek, ezek feltárása és restaurálása is a tervek között szerepel.

A templom a tematikus Gótikus út része.

A tudósítás itt nézhető meg: https://www.hirek.sk/videok/felujitottak-a-gotikus-uthoz-tartozo-zsipi-templom-haranglabjat

Megújult a hosszúfalui katolikus templom harangtornya
Rövidfilm a gyulafehérvári reformátusokról