Az Erdélyben, Segesvártól 12 kilométerre fekvő Keresden, a dombok között elrejtve áll a Bethlen-kastély, amely a 15. század közepén épült. 1559-ben bővítették, régi részeit is átalakították. Erődítéseit Bethlen Elek emelte 1675-ben.

Építése óta a Bethlen család birtoka volt, még a 20. század első felében is lakták, ám a két világháború között elhagyták. A háború után a kastély berendezését széthordták, az épület állaga leromlott. A Bethlenek erdélyi ága 2007-ben visszakapta.

A kastély külső falfelületein sok helyen fennmaradt a késő reneszánsz kváderes vakolatdíszítés. Az öregtorony homlokzati falain látható magas domborműben készült darabontok ebben a műfajban egyedülálló tanúi a hajdani erdélyi reneszánsz építőművészetnek.

Az Elek-szárny kápolnájának teljes, belső vakolatokat érintő helyreállítása, valamint a Miklós-szárny északi termében a boltozati stukkók feltárása és restaurálása 2016 és 2019 között történt.

A Rómer Flóris-terv 2019-es keretéből most a Mihály-szárny stukkódíszeinek restaurálása készül el. Most fejeződnek be a feltárás és a konzerválás folyamatai, és kezdődik a rekonstrukció (vakolás, tömítés, a hiányzó elemek pótlása).

Viharkárok Alvincen
Egyházgelle: megújult templomtetőzet és falképkutatás