kutyfalvaA Teleki László Alapítvány és a Magyarság Háza közös rendezésében megvalósuló tárlat a magyar kormány által 2015-ben útjára indított Rómer Flóris Terv eredményeit mutatja be. A kiállítás a határainkon túli kiemelkedően gazdag magyar vonatkozású épített örökséget tárja a látogató elé, bemutatva a műemléki felújítások folyamatát, a különböző építészeti, restaurátori beavatkozások módozatait.

A kiállítási anyagban a műemlékekről készült művészi igényű fotók és ismeretterjesztő leírások mellett több eredeti tárgy, kordokumentum, műtárgymásolat, hang- és filmfelvétel is elősegíti, hogy a látottak laikusok és hozzáértők számára egyaránt érdekesek legyenek. Az alkotók számos interaktív eszközzel kívánják emlékezetessé tenni a bemutatott információkat és lehetőséget adni, hogy a látogatók saját maguk is megtapasztalhassák a restaurátori munka nehézségét és szépségét.kuty

A kiállítást 2018. június 4-én, hétfőn 16 órakor dr. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériuma közigazgatási államtitkára nyitja meg. A megnyitó kiemelt eseménye, hogy ekkor kerül felbontásra és bemutatásra a viharban ledőlt kutyfalvi református templomtorony buzogányában 100 évvel ezelőtt elrejtett üzenetüveg. Ezt követően Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója és Deák Ildikó művészettörténész, a kiállítás kurátora tart tárlatvezetést, amelyet a Zagyva Banda közreműködése színesít.

A kiállítás 2018. június 4-28-ig a Magyarság Háza félemeleti Falk Miksa termében (1051, Zrínyi u. 5.) ingyenesen látogatható. Ezután, a Miniszterelnökség Társadalmi és Örökségvédelmi Ügyekért, valamint Kiemelt Kulturális Beruházásokért Felelős Helyettes Államtitkárságának épületében (1014, Táncsics Mihály u. 1.), majd ősztől a Kárpát-medence magyarlakta településein lesz bemutatva.

Határon túli magyar műemlékek restaurálásáról nyílt kiállítás Budapesten
Elkezdődött a szentdemeteri római katolikus templom tetőfelújítása