kukullovarA Fehér megyei Küküllőváron 2017. november 19-én hálaadó istentisztelet keretében felavatták a magyar állam támogatásával felújított, Árpád-kori falrészeket is őrző középkori református templomot.

Az ünnepségen Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédében kiemelte: itt egy kis közösség megmutatta, hogy érdemes küzdeni, érdemes templomot felújítani. Az istentiszteleten igét hirdető Kató Béla, Erdély református püspöke úgy nyilatkozott: amikor olyan templomot újíthatnak fel, amely a magyarság Kárpát-medencei legkorábbi időszakáig vezet vissza, az megerősíti a közösséget abban a tudatában, hogy olyan örökséggel rendelkezik, amelyet érdemes őrizni és táplálni. L. Simon László korábbi kulturális államtitkár közölte: a magyar kormány azért támogat számtalan műemlék-felújítást a Kárpát-medencében, mert ezek valós, tárgyiasult bizonyítékai a magyarság történelmi jelenlétének. „Minden elhagyott, elvesztett szállásterületen is fel kell újítani, meg kell őrizni az épített örökséget az utolsó emléktábláig, az utolsó sírkőig” – fogalmazott a politikus.

Diószegi László, a felújítást irányító Teleki László Alapítvány igazgatója az MTI-nek korábban elmondta, hogy a Nemzeti Kulturális Alap meghívásos pályázatán nyerték el azt a tíz-, majd harmincmillió forintos támogatást, amelyből első ütemben a műemléképület kutatása, felmérése történt meg, elkészültek a felújítás tervei, és beszerezték a kivitelezéshez szükséges engedélyeket is. A második ütemben elkészültek az átfogó műemlék-restaurátori munkák: a tetőzet felújítása, a tartószerkezet megerősítése, a nyílászárók részleges cseréje, a homlokzatok és a templombelső restaurálása a középkori részletek bemutatásával, padlócsere és a jelentősebb kőelemek restaurálása. A Rómer Flóris Terv keretében sikerült további kétmillió forintot fordítani olyan munkálatokra, amelyek szükségességére a felújítás során derült fény – idézte fel Diószegi László. Küküllővár református temploma az okleveleken először 1177-ben említett ispánsági vártól mintegy egy kilométerre délre, a mai település egy dombján áll. Az Árpád-kori falakat is őrző templomot először az 1332 évi pápai tizedjegyzékben említik. A rendhagyó alaprajzú templom egy széles nyugati toronyrészébe egy román kori templom jelentős maradványa ékelődik, amelyet egy nagyméretű gótikus templom struktúrájába illesztettek bele. A templom nevezetességének egy olyan – mindeddig tatárfejnek hitt – falfestmény számított, amely a templomhajó padlásterében maradt meg. A mostani felújítást megelőző kutatások azonban azt erősítették meg, hogy a festmény egy Szent Kristóf-ábrázolás lehet, mely eredetileg az Árpád-korban épült keleti torony keleti homlokzatát díszítette, és a templom 15. századi átépítése során került a padlástérre

(Forrás: MTI)

http://itthon.ma/kult.php?cikk_id=22627

https://kronika.ro/erdelyi-hirek/a-megmaradas-uzenete-felavattak-a-felujitott-kukullovari-reformatus-templomot

https://www.hirado.hu/kultura-eletmod/cikk/2017/11/19/az-erdelyi-kukullovaron-felavattak-a-magyar-allam-tamogatasaval-felujitott-reformatus-templomot

http://pestisracok.hu/magyar-kormany-tamogatasaval-ujitottak-fel-kukullovari-muemlek-templomot/

http://hunhir.info/?pid=hirek&id=109472

http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/egyhazi-nemzetisegi-es-civil-tarsadalmi-kapcsolatokert-felelos-allamtitkarsag/hirek/az-erdelyi-kukullovaron-felavattak-a-magyar-allam-tamogatasaval-felujitott-reformatus-templomot

https://www.szatmar.ro/Az_erdelyi_Kukullovaron_felavattak_a_magyar_allam_tamogatasaval_felujitott_reformatus_templomot/hirek/88560

http://www.szogliget.com/kukullo/kukullo.htm

Tatáré vagy szenté a fej?

Végéhez közeledik a lakszakállasi református templom tetőfelújítása
Folytatódik a köröskisjenői református templom teljes körű felújítása