Kisszelmenc (Малі Селменці), falu Ungvártól délnyugatra a szlovák-ukrán határ mentén. A templom a falu központjában helyezkedik el, szabályos négyzet alaprajzú, sarkainál átlós támpillérekkel megerősített hajóból, annál keskenyebb négyzetes szentélyből – amelyhez északról sekrestye kapcsolódik, és háromszintes, barokk toronysisakkal ellátott nyugati toronyból áll. A karzattal rendelkező hajót, csúcsíves diadalív választja el a szentélytől. A hajó kifelé dőlő déli falán, a torony és a hajó csatlakozásánál, valamint a szentély falain több helyen repedések jelzik az épület tartószerkezetének gyengülését.
A Rómer Flóris Terv 2017-es támogatásával sor került az alap megerősítési munkálataira, majd azok befejeztével a megfelelő vízelvezetés és tereprendezés is megtörtént. A munkálatok kivitelezője a Met-Bud Kft. volt.