iskeVégéhez érkezett a kelet-szlovákiai falu, Iske 1904-1906-ban épült eklektikus stílusú templomának külső helyreállítása. A munkálatok 2016. őszén befejezett első üteme során a csapadékvíz gyors elvezetését biztosító vízelvezető rendszer helyreállításával a torony süllyedése megállt, a templomhajó héjazatának javításával, felújításával, valamint a padlástérben védő padozat beépítésével a veszélyeztetett tetőszerkezet és festett mennyezet állagvédelme megoldódott.

2017-ben a torony bádogfedésének, asztalos szerkezeteinek javításával, és a homlokzatok megújításával: a lábazat helyreállításával és a templom korábbi, alsóbb festésrétegein látható színekhez igazodó homlokzatfestéssel befejeződött a református templom teljes külső felújítása. A munkálatokat, Káldi Gyula építész tervei és irányítása alapján a Zemplén Hard-Work Kft., (ügyvezető Fodor Béla) végezte.

Gerény – rotunda görög-katolikus templom munkálatai
Befejeződött a kálnoki unitárius templom harangláb felújítása