LaskóMegkezdődött az Eszék-Baranya megyei Laskó református templomtornyának felújítása. A Teleki László Alapítvány szervezésében most induló munkálatok célja a toronysisak rekonstrukciója a bádogfedés, illetve az azt fogadó aljzat szükséges mértékű cseréjével. A legutóbb a 2000-es években történt helyreállítás a templomban:  ekkor a műemlék homlokzatait állították helyre, újrafestették belső falait, orgonáját restaurálták. A közelmúltban derült fény arra, hogy a toronysisak formáját adó szerkezet tönkrement, teljes rekonstrukciója halaszthatatlan. A jelenlegi alumínium fedés több helyen megnyílt, beázik, valamint a délszláv háborúban kapott sérülések is hozzájárultak ahhoz, hogy a sisak formáját adó deszkaszerkezet több helyen a megsemmisülésig elkorhadt. A felújítás a Rómer Flóris Terv keretében valósul meg.

Megjelent a Rómer Flóris Terv nyílt pályázati felhívása
Elkészült a tűri református templom haranglábának javítása