A téliesre fordult időjárás, a kemény fagyok nem kedveztek a kiszsolnai evangélikus templom kritikus állapotban lévő szentélyén folyó munkálatoknak. Manita Sebastian szatmárnémeti kivitelező csapata elkészítette a boltíveket alátámasztó dúcokat, eltakarította a boltozatra nehezedő törmeléket és növényzetet, a korán jött hideg azonban megakadályozta a végleges tetőszerkezet elkészítését.
Berlinben mutatkozott be a Rómer Flóris Terv
A kulturális javak digitalizálásának és rekonstrukciójának újfajta technológiáit bemutató berlini konferencián ismerhették meg a résztvevők a Teleki László Alapítvány munkáját, köztük a Rómer Flóris Tervet. Dr. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója a Fraunhofer IPK Intézet 2016. december 8-9-i szakmai tanácskozásán beszélt a határokon túli magyar vonatkozású épített örökség kutatását, dokumentálását és felújítását célzó programról a berlini Városházán.
A Rómer Flóris Tervről rendeztek tanácskozást Budapesten
Megújuló magyar műemlékek a Kárpát-medencében címmel rendezett nemzetközi műemlékvédelmi konferenciát a Miniszterelnökség Kulturális Örökségvédelemért Felelős Helyettes Államtitkársága, a Teleki László Alapítvány közreműködésével 2016. december 6−7-én, Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban. A magyarországi és kárpát-medencei műemlékvédő szakemberek részvételével zajló tanácskozás a Rómer Flóris Terv idei eredményeinek bemutatásán túl lehetőséget teremtett a Kárpát-medencében dolgozó szakemberek konzultációjára és szakmai vitákra is.
Szent László-legenda a gidófalvi református templom falképein
Elkészült a gidófalvi református templom falkép-jeleneteinek teljes beazonosítása és konzerválása. A Kovászna megyei 13-14. században épült református templom északi és nyugati hajófalának teljes feltárása idén valósulhatott meg a Rómer Flóris Terv keretében. A feltárást követően sikerült a jelenetek teljes beazonosítása: a nyugati hajófalon a Szent László-legenda falképciklusa látható. A töredékes felületeken felismerhető a kivonulás Váradról, az üldözés és a pihenés jelenetei.
Rómer Flóris Terv – Megújuló magyar műemlékek a Kárpát-medencében c. műemlékes konferencia
A Miniszterelnökség Kulturális Örökségvédelemért Felelős Helyettes Államtitkársága, a Teleki László Alapítvány közreműködésével 2016. december 6-7-én, Budapesten az Országos Széchényi Könyvtárban, Rómer Flóris Terv ‑ Megújuló magyar műemlékek a Kárpát-medencében címmel műemlékes konferenciát rendez magyarországi és kárpát-medencei műemlékvédő szakemberek részvételével.
Különlegesen értékes falfestmények újultak meg Nyárádszentlászlón
A Marosvásárhely melletti település középkori, unitárius templomának gótikus szentélyében 2009-2015 között erdélyi viszonylatban is különlegesen értékes falfestményeket tártak fel. Az eddig ismeretlen jelenet feltehetően egy keresztre feszítést ábrázolhat, technikája és stílusa eltér a szentély késő gótikus falképeitől, ezeknél korábbi.
Gótikus freskók szépültek meg Sepsikilyénben
A Sepsiszentgyörgy délnyugati peremkerületében lévő XIII. századi unitárius templom legrégebbi része a jelenlegi hajó, ahol a műemlék legértékesebb műrészletei, a XIV-XV. századi falképek találhatóak. A templomot nemrégiben átfogóan helyreállították, a falképeket konzerválták, de azok esztétikai kiegészítése akkor elmaradt.
Megkezdődtek a kizsolnai evangélikus templom szentélyének beavatkozási munkálatai
A Rómer Flóris Terv keretében, Makay Dorottya kolozsvári mérnök tervei alapján, Manita Sebastian szatmárnémeti kivitelező megvalósításában elkezdődtek a kiszsolnai evangélikus templom szentélyének beavatkozási munkálatai. A gyors munkálatok célja, hogy még a tél beállta előtt tető kerüljön a romosodó szentélyre, s így biztosított legyen a falakon fellelt Giotto freskó másolatok fennmaradása.
Elkezdődtek a palágykomoróci református templom belső felújítási munkálatai
Az Ungvár közelében található település református temploma építészetileg a csarodai református templommal rokon. A műemlék hajója és nyugati tornya a XIII. század végéig épülhetett fel, a jelenlegi szentély alaprajzi elrendezése pedig arra utal, hogy a XV. században készült el.
Befejeződtek a felvidéki Iske református templomának tetőjavítási munkálatai
A kelet-szlovákiai település historizáló, neogót stílusú református temploma 1904–1906-ban épült. A teremtemplom érintetlenségével, magas színvonalú, a részletekre is kiterjedő stílusegységével korának egyik kiemelkedő alkotása.