Csomafája (Ciumăfaia) falu Kolozs megyében, Kolozsvártól 31 kilométerre északra fekszik.

Középkori eredetű, valószínűleg a 16. században átépített református temploma egyhajós, sokszögzáródású szentéllyel, tornácos nyugati toronnyal. Déli kapuja reneszánsz kerettagolású. A hajót és a szentélyt festett famennyezet fedi, szószékét Sipos Dávid készítette 1745-ben.

Cintermének ékessége az 1759-ben készült kétszárnyas fa fedeles kapu, melynek helyreállítására a Teleki László Alapítvány lebonyolításában 2016-ban került sor.

A csomafáji templom cintermkapuja 1759-ben készült tölgyfából, zsindelyfödéssel. A nagyméretű, két nyílószárnyas gyalogkaput az idők folyamán többször is javították, a zsindelytetőt bádogra cserélték, egyes elemeit csonkolták, illetve néhány évvel ezelőtt a talpgerendáit körbebetonozták.

2016-ra a kapu szerkezeti károsodásai, sérülései, hiányai nagyban veszélyeztették a kapu fennmaradását, ezért halaszthatatlan volt a restaurálási-konzerválási munkálatok elvégzése.

A 2017. évi támogatásból a templom helyreállítását előkészítő M=1:50 léptékű, műszeres mérésre alapozott építészeti felmérési dokumentáció készült el.

A munkálatokat a szovátai Fornax Kft, Mihály Ferenc és Domokos Levente restaurátor végezte.