A Teleki László Alapítvány a magyar kormány által létrehozott és finanszírozott Rómer Flóris-terv keretében felújítási munkálatokat végez a kárpátaljai Bátfán.

A református templom történetéről, a felújításról Káldi Gyula, a Teleki László Alapítvány kuratóriumi tagja, a felújítás tervezője készített összefoglalót.

A bátfai, ma református templom építéstörténete a 13. századig nyúlik vissza. Jellemző építési periódusa a 15. század második fele, amikor az épületet jelentős mértékben átépítették. Hajójának és szentélyének falai a mai napig tanúskodnak a késő középkori Magyarország építéstechnikájáról, építészeti ismereteiről. A Teleki László Alapítvány a templom műemléki felújítását tűzte ki célul, melynek fontos eleme lesz a mintegy tíz évvel ezelőtt eltávolított mérműves kőablakok legalább részleges rekonstrukciója is.

A munka megkezdése kissé elhúzódott leginkább azért, mert az elmúlt évtizedben az épület falai erősen repedezni kezdtek. Ennek szerteágazó okai közül elsősorban az alapozás meggyengülése és meggyengítése folyományaként bekövetkező kisebb lokális alapsüllyedéseket, valamint a fedélszék meggyengülése miatti, a falkoronákra ható extra méretű oldalnyomást említhetjük. A részletes szerkezeti vizsgálatok és a megerősítési tervek megszületése után a munka napjainkra a kivitelezés szakaszába lépett.

Idén nyáron vasbeton koszorú készült a falkoronán, megtörtént a boltozatok felső felületének megerősítése, továbbá a kötőgerendák síkjában egy vonóvas rendszer beépítésével a falkoronára terhelődő oldalnyomást is megszüntettük. Megtörtént a fedélszék megújítása, jelentős megerősítése is. Így a templomra – az eddigi bádogfedés helyett – cseréphéjazat kerülhet. Szeptember folyamán a templom homlokzatain mutatkozó számtalan repedés közel 40 darab, faltestbe kötött laposacél „varratokkal” történő lokális áthidalása, „beszövése” és injektálása volt soron.

Kiss Lóránd falképrestaurátor kapta a Granasztói György-díjat
Örökségvédelem felsőfokon: október 15-én tartják a Rómer Flóris Terv - Megújuló épített örökség a Kárpát-medencében című konferenciát